Sokszor hallani angolt tanulni vágyóknál a címben idézett mondatot: "nem merek megszólalni angolul".
Ugyanilyen gyakori a beszédkészség fejlesztésére való szándék és igény.
A jó beszédkészséget leginkább az alapos nyelvtudással, kiemelkedő nyelvismerettel lehet megtámogatni.
Ezen túlmenően van néhány trükk, amit érdemes bevetni, ha angolul beszélünk.
Angolul mindig próbáljuk több rövid tőmondatban elmondani azt, amit szeretnénk. Tartózkodjunk tehát az összetett mondatoktól, vonatkozó névmásoktól és kötőszavaktól (ami, amely, aki, amelynek kapcsán, fenteik tekintetében, melynek fényében, mindazonáltal, adott körülmények között viszont, etc). Fogalmazzunk egyszerűen és világosan, egyszerű szavakkal, egyszerű szókinccsel, több rövid tőmondattal. A lényeget mondjuk el. A lényegét mondjuk el közlendőnknek, ne díszítgessük angol mondatainkat. Az angol nem az anyanyelvünk, már az is főnyeremény, ha rendesen el tudjuk mondani, amit éppen szeretnénk. Örüljünk neki, éljük meg sikerként.
Gondoljunk bele, hogy az angol nem az anyanyelvünk és sosem lesz az. Anyanyelv csak egy van. Az angol mindig is egy idegen nyelv marad. A cél, hogy világosan és érthetően ki tudjuk magunkat fejezni és megértsük a beszélgetőpartnerünk kommunikációját. Ha ez sikerült, akkor elmondhatjuk magunkról, hogy "megtanultunk angolul".
Adler András
Comments